Foci és üzlet nem passzol? – a szezon csúcspontján húszéves mélyponton az index
Nemrég fejeződött be a Bundesliga, ma, szombaton tartják a Bajnokok Ligája döntőjét, majd június 8-án kezdődik az Európa-bajnokság. Ennek ellenére az európai futballklubok részvényei gyengélkednek, a DJ Euro Stoxx Football index egy éve folyamatosan esik és csaknem húsz éves mélyponton van
Elérkezett a perc: lehet kereskedni a Facebookkal
Fél órás késéssel ugyan, de elindult a kereskedés a Facebook részvényeivel. A kereskedés első perceiben a részvény 12 százalékkal értékelődött fel, így 43 dollárra emelkedett az ára, majd öt perccel később 40 dollárra esett vissza. A papír ára jelenleg a kibocsátási árig, 38 dollárig esett vissza.
A nap végére felkapaszkodott a BUX
A görög leminősítés és a spanyol bankok által keltett reggeli rossz hangulat délutánra mérséklődött. A 300 körüli sávból az euró/forint árfolyama is visszatért a 298-as szintre
Újabb 10 milliárdos adót kapott a nyakába a Magyar Telekom
A távközlési szolgáltatókat terhelő új adó – melyet a vezetékes és mobil hangforgalom valamint mobil SMS/MMS forgalom alapján kell fizetni – a Magyar Telekom Csoport számára 2012-ben várhatóan megközelítőleg 10 milliárd forint többletterhet jelent. A társaság még értékeli az új adó eredményre gyakorolt hatását, egyelőre nem változtatnak prognózisukon.
Csak ötkor kezdődik a Facebook-kereskedés?
A szokásos kereskedési idő helyett valószínűleg másfél órával később, magyarországi idő szerint ötkor kezdődik a Facebook kereskedése a Nasdaq-on.
A magyaroknak nem jutott Facebook-részvény – így lehet mégis megvenni
Információink szerint különböző jogi bizonytalanságok és a kisebb külföld intézményi befektetők háttérbe szorítása miatt sokan le sem adták Magyarországról Facebook-jegyzésüket, de aki leadta, valószínűleg az sem kapott a papírokból. Nekik marad a másodlagos piac, azaz a tőzsdei vásárlás, esetleg valamelyik befektetési alap, ETF.
Robbanás a Mol olajfinomítójában: 10 millió felett a kár
A Zalai Finomító bitumenes tároló tartályának teteje ma hajnalban, 3 óra 20 perckor műszaki meghibásodás miatt felhasadt, a kiáramlás helyén tűz keletkezett – közölte szerkesztőségünkkel az olajtársaság. Senki sem sérült meg.
38 dollár lett egy Facebook-részvény – Zuckerberg betört a gazdaglistára (videóval)
Lezárult a Facebook részvénykibocsátása: 38 dollár lett a papírok ára, ami azt jelenti, hogy a kibocsátás összértéke elérte a16 milliárd dollárt.
Tovább spannolja a befektetőket a Facebook
Jelentősen megemelte a nyilvános részvénykibocsátásra szánt részvények mennyiségét és árát is a Facebook. Ezzel megnőtt az IPO összértéke is
Szakad az OTP és a forint
Folytatódott az esés az európai tőzsdéken, miután az ázsiai részvénypiacok is komoly veszteségbe kerültek reggelre. Az euró tovább szakadt, esnek a régiós devizák, így a forint is.