A Gemius-Ipsos konzorciumot választotta a az MAKSZ
Az IAB Hungary és a MAKSZ közös Döntőbizottsága a Gemius – Ipsos konzorciumot jelölte meg a DKT13 projekt nyerteseként, és ennek következtében ezzel a konzorciummal kezdi meg a digitális közönségmérés-szolgáltatásról a tárgyalásokat.
Ipsos: a magyar internetezők kétharmada használja szórakozásra a világhálót
A magyar internetezők kétharmada szórakozás céljából használja az internetet, valamivel megelőzve ezzel a világ internetezőit, akiknek hattizedére jellemző ez – derül ki az Ipsos 24 országra kiterjedő, elmúlt negyedévről szóló felmérésének eredményeiből.
Fokozódó stresszre számítanak a dolgozók
Tíz európai munkavállaló közül nyolc úgy véli, hogy a munkahelyi stresszben szenvedők száma az elkövetkező öt évben növekedni fog (80 százalék), többségük (52 százalék) szerint nagy mértékű növekedés várható – áll az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) megbízásából az Ipsos MORI által készített felmérésben, amelyet szerdán az EU-OSHA juttatott el az MTI-nek.
Anyásak a magyar fiatalok
A 15-18 év közötti fiatalok közül szinte mindenki a szüleivel lakik együtt, de a náluk idősebbek, a 19-25 év közöttiek háromnegyede is otthon maradt, nem költözött el. Az önállósultak is elég intenzíven tartják a kapcsolatot: hattizedük legalább hetente, további kéttizedük havi több alkalommal találkozik felmenőivel – áll az Ipsos felmérésében.
Ön elégedett a munkakörülményeivel?
Világszerte a munkavállalók 47 százaléka tartja biztonságosnak és egészségesnek munkahelyi környezetét, 27 százalék véleménye éppen ennek az ellenkezője, míg 26 százalék értékelése a két szélső álláspont között helyezkedik el. A magyarok az átlagnál kedvezőtlenebb minősítést adtak a kérdésre – derül ki a világ 24 országában végzett Ipsos felmérésből.
A világ munkavállalóinak ötöde dolgozna másik országban
A világ munkavállalóinak ötöde szívesen dolgozna egy másik országban, ha olyan lehetősége adódna, hogy 2-3 évig, teljes munkaidejű állásban, három-öt óra repülőútnyi távolságra, a mostaninál 10 százalékkal magasabb fizetésért végezhetné a munkáját – közölte az Ipsos Zrt. hétfőn.
Ipsos: a világ munkavállalóinak ötöde dolgozna másik országban
A világ munkavállalóinak ötöde szívesen dolgozna egy másik országban, ha olyan lehetősége adódna, hogy 2-3 évig, teljes munkaidejű állásban, három-öt óra repülőútnyi távolságra, a mostaninál 10 százalékkal magasabb fizetésért végezhetné a munkáját – közölte az Ipsos Zrt. hétfőn.
Minden harmadik fiatal dolgozna külföldön
A magyar fiatalok mindössze három százaléka vállalt már külföldön munkát, de több mint egyharmaduk dolgozna szívesen az országhatáron kívül a magasabb jövedelem és életszínvonal reményében – olvasható az Ipsos Zrt.
Csak mondják a magyar fiatalok, hogy külföldön dolgoznának
A magyar fiatalok mindössze három százaléka vállalt már külföldön munkát, de több mint egyharmaduk dolgozna szívesen az országhatáron kívül a magasabb jövedelem és életszínvonal reményében – olvasható az Ipsos Zrt. országos felmérésében.
Ipsos: a magyar fiatalok egyharmada dolgozna szívesen külföldön