Miskolc egy új BMW-gyár lehetséges helyszínei között
Új autógyárak építését tervezi a BMW, a német társaság Kelet-Európában is vizsgálja a lehetséges helyszíneket a beruházásokhoz, közöttük Miskolc neve is felmerült – írta pénteken a Handelsblatt.
Hódítanak a magyar termékek Szerbiában
Magyarország és Szerbia együttműködése nemcsak lehetőség, hanem szükségszerűség is, a folyamat elkezdődött, amit mutat az is, hogy már több mint 400 magyar terméket forgalmaznak a szerb piacon.
Kárt tett a hűvös idő a dinnyeültetvényekben
Kárt tett az eddigi, nagyrészt hűvös időjárás a kelet-magyarországi dinnyeültetvényekben, ahol a növénytövek 15-30 százaléka pusztult ki – mondta Für László, a térség egyik legnagyobb dinnyetermelői integrátorának és exportőrének, a nyíregyházi Rádium Kft.-nek az ügyvezetője pénteken az MTI-nek.
Szesztilalommal készül a szezonra Balatonfüred
Tilos lesz az üzletekben szeszes italt árusítani éjszaka június elsejétől Balatonfüreden, a vendéglátóegységeknek pedig kötelezően biztonsági őrt kell alkalmazniuk; a településen ezen a napon életbe lép a csendrendelet is.
Ötmilliárd forint az anyatehéntartó gazdáknak
Május 18-ától – azaz péntektől – utalja át az anyatehéntartáshoz (termeléshez) kötött támogatását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) – közölte az MVH pénteken az MTI-vel.
Zala megyében tíz százalékkal kevesebb az álláskereső
Tavaly óta 10 százalékkal, az elmúlt hónaphoz képest pedig 5 százalékkal csökkent a munkanélküliség Zala megyében – közölte a Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel.
Pincefesztivált tartanak Bihardiószegen
Nyitott pincével, teli pohárral várják vasárnap a helyi gazdák Bihardiószegen az I. érmelléki pincefesztiválra látogatókat.
Egy évig biztos lesz munkájuk a NABI dolgozóknak
Az elkövetkező egy évben bizonyosan lesz munkájuk a NABI (North American Bus Industries) Gyártó és Kereskedelmi Kft. kaposvári gyárában dolgozóknak, annak köszönhetően, hogy a Los Angeles-i közlekedési vállalat a céggel 2008-ban megkötött keretszerződésből most újabb 150 autóbusz karosszériájának elkészítésére adott megrendelést – mondta Pais Nimród igazgató az újságíróknak szervezett csütörtöki gyárlátogatáson.
Fruitveb: kisebb a fagykár, mint kezdetben látszott
Kisebb a fagykár, mint kezdetben látszott, ennek ellenére a magyar gyümölcstermelők áruérték tekintetében rosszabb évre számíthatnak, mint tavaly – hangzott el a Fruitveb magyar zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet és terméktanács ülésén, Gárdonyban.
Gyengült a forint délutánra
Közvetlenül a reggeli nyitás után még úgy tűnt, hogy erősödés bontakozhat ki, de késő délelőtt masszív gyengülésbe fordult a forint az euróval szemben: 294,50 volt az alja nem sokkal reggel nyolc után, a 298,50-et érintette alulról fél kettő körül, majd délután négy körül megint 298 forint fölött volt.