Az EU olajembargót vezethet be Irán ellen: a görögöket az ág is húzza
Az EU olajembergót vezethet be Iránnal szemben, az intézkedés azonban a közösség legsebezhetőbb tagállamát érinti a legrosszabbul.
Kezdeti lendület után helyben toporgott az arany
Az arany a kilenc euróövezeti tagország leminősítését követően lendületesen kezdte az elmúlt hetet, később azonban már fékezőleg hatott az árfolyamra, hogy a dollár a kiábrándító amerikai államháztartás dacára is folyamatos vonzerővel bír a befektetőkre.
London még mindig temeti az eurót
Továbbra is reális lehetőségként számolnak az euróövezet felbomlásával londoni elemzőházak. Bár a legtöbbjük elismeri, hogy az európai vezetők már eddig is sokat tettek ennek megakadályozására, mégis kevésnek tartják az eddigi intézkedéseiket. Az elemzések szerint az euróövezeti válság idén is erősen terheli a világgazdasági folyamatokat.
Nem várnak tovább a Déli Áramlattal az oroszok
A Gazprom a tervezettnél valamivel korábban, már decemberben elkezdi a Déli Áramlat vezeték építését. A vezeték a Fekete-tenger körzetéből Törökországon át Európába szállít földgázt. Eredeti elképzelések szerint 2013 elején kezdték volna az építkezést
A Mol és a Richter éve lehet 2012, nem az OTP-é
Az USA gazdaságában és részvénypiacán egyaránt kedvező jeleket lát Háda Bálint, a Quaestor vezető elemzője. Európában az EKB várhatóan tovább halad a nemrég megkezdett úton, és folytatja a gazdaságélénkítő politikát. Könnyen lehetséges, hogy Svájc 1,2-ről 1,3-ra emeli az euró/frank árfolyamplafont, ami nekünk is jó lehet.
Ragyogó évet jósolnak a guruk az aranynak
A Londoni Nemesfémpiaci Szövetség (London Bullion Market Association, LBMA) kérésére 26 válogatott nemesfémpiaci szakértő jósolta meg az arany árfolyamának idei alakulását.
Kirobbanó formában volt az OTP és a forint
Az egyik legjobban teljesítő index volt a BUX csütörtökön Európában, sok társát túlszárnyalta közel két százalékos emelkedésével.
Természeti kincsek: a guru nem látja Orbán Viktor háborúját
A termőföld és a vízforrások egyre jobban felértékelődnek – ad igazat a Commerzbank árupiaci guruja a magyar miniszterelnöknek. Eugen Weinberg szerint azonban elképzelhetetlen, hogy bárki azért tegyen tönkre egy országot, hogy annak vagyonát aztán zsebre vágja – legalábbis az EU-ban…
Erődemonstrációt tart a forint
Folytatódott a forint erősödése, miután feltűnően megjuhászodott a kormány kommunikációja az elmúlt napokban. Az eurót 302 forint fölött jegyzik. Tavaly októberben volt utoljára olcsóbb 300 forintnál az európai deviza.
Továbbra is erős a forint – idén először van ok az örömre
Bár január közepén nem számít különösebben kiemelkedő teljesítménynek, de tény, hogy az euró forintban mért jegyzése idén még nem állt olyan alacsonyan, mint csütörtök reggel: a 303-as szintet is megközelítette a jegyzés. A piacok továbbra is örülnek a magyar kormány kommunikációjában bekövetkezett fordulatnak.