Izzadhat a kormány: a Malév csődje a büdzsét is veszélyeztetheti
450 milliárdos fizetési kötelezettsége is keletkezhet a Budapest Airport tulajdonosa felé a magyar államnak a Malév csődje miatt. A tranzitutasok kiesése miatt a Liszt Ferenc repülőtér máris 1,5 millió utast vesztett el, miközben a Malév slotjait még nem értékesítheti.
Rákaptak a befektetők a magyar részvényekre, zárják a short pozíciókat
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,20 pontos, 1,20 százalékos emelkedéssel 19.900,88 ponton zárt hétfőn – ezzel a pesti parkett felülteljesítőnek számít a régiónkhoz és Nyugat-Európához képest is, bár a forgalom nagyon alacsony volt. A befektetők felfigyeltek az eddig gyengén teljesítő magyar részvényekre.
Magyar Közút: új biztosítási tender indul, alacsonyak voltak az eddigi ajánlatok
A kirívóan alacsony ajánlatra kért indoklás, majd annak a versenytárs elöli eltitkolása miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kétfordulós, biztosításra kiírt közbeszerzésének eredményét.
Csökkenhet a cukor ára
A világ cukortermelése az idén is meghaladhatja a keresletet, ami szakértők szerint a cukor árának csökkenését eredményezheti.
Matolcsy szerint mindenki jól jár az egykulcsos szja-val
Csak a versenyszféra bérkompenzációja 130 milliárdjába kerül az államnak, így sem fogja minden cég kárpótolni az alkalmazottait, sokan kevesebb fizetést vihetnek haza mint tavaly decemberben. Matolcsy szerint a munkavállalói csoportok idén sem járhatnak rosszul az egykulcsos adóval.
Visszafogta a kötvényvásárlásokat az EKB – főleg Portugáliát segíti
Az Európai Központi Bank igen kevés összegért, mindössze 124 millió euróért vásárolt államkötvényeket az elmúlt héten másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának keretében.
Komolyan megviselheti a gazdaságot a Malév leállása
Bár egyelőre nincsen részletes és végleges kimutatás arról, hogy a magyar légitársaság csődje pontosan milyen anyagi következményekkel jár, a Kopint-Tárki gyorselemzése szerint komoly kiesés lesz emiatt a GDP-ből és romlik a folyó fizetési mérleg is.
Máris a zsebünkben van az IMF?
A forint árfolyamáról és a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokról írt a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap kelet-európai devizapiaci körképében. Miközben egy hónapja még az államcsőd lehetőségét találgatták, mára elcsitulni látszanak a hullámok; a lap szerint sem az IMF, sem Magyarország nem kockáztatja a védőháló létrejöttét.
A héten is van minek örülni: ismét csökken az üzemanyagok ára
Bruttó 5 forinttal csökkenti a gázolaj és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a mostani csökkentéssel a gázolaj átlagára 431 forintra mérséklődik, a benziné pedig 418-420 forint lesz.
Az első fecske: Kína beengedi a Citibank hitelkártyáját
A Citigroup első Ázsián kívüli bankként felügyeleti engedélyt kapott arra, hogy hitelkártyát bocsáthasson ki Kínában – igyekeznek kiaknázni a kínai fogyasztási boomban rejlő lehetőségeket.