Archive for június, 2010

A válság egyik nyertese a török turizmus

csütörtök, június 24th, 2010

Az idén az első öt hónapban 10,14 százalékkal 8,070 millióra nőtt a turisták száma Törökországban, tavaly január-májusban 7,32 millió látogató érkezett. Májusban ennél is nagyobb, 15,77 százalék volt a látogatószám emelkedése a tavaly májusi adatokhoz képest: 3,14 millióra nőtt a turisták száma az egy évvel korábbi 2,71 millióról – mutatják a kulturális és idegenforgalmi minisztérium statisztikái. Tavaly egész évben 27,1 millióan keresték fel Törökországot, ez 2,8 százalékos növekedés 2008-hoz képest. A tavalyi idegenforgalmi bevételek ugyanakkor 21,1 milliárd dollárra csökkentek a 2008-as 22 milliárd dollárról.

Még várni kell a válság végére

csütörtök, június 24th, 2010

Ésszerű gazdasági és politikai döntésekre egyaránt szükség van a jelenlegi gazdasági körülmények között, ugyanis a válság végét még nem lehet látni – hangzott el egyebek között azon a hétfő esti kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Magyar Köztársaság főkonzulátusa szervezett, s amelyen Radetzky Jenő, a Kárpátia Román–Magyar Kereskedelmi Kamara tiszteletbeli elnöke, Juhász Jácint, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem közgazdaságtani karának dékánhelyettese, Szécsi Kálmán, a Raiffeisen Bank regionális igazgatója, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) elnöke, valamint Ljubicic Gábor, az OTP Bank Románia, vezérigazgató-helyettese értekezett. Radetzky előadásában a nemzeti szektor erősítésére hívta fel a figyelmet, leszögezve, a multinacionális tőkére és a nemzeti tulajdonra építő gazdaságban ez utóbbit kell erősíteni, hiszen ezekben a vállalkozásokban dolgozik az alkalmazottak közel háromnegyede. Juhász Jácint egyebek mellett a pénzügyi kultúra hiányára mutatott rá, hiszen alig húszéves a román piacgazdaság. A szakember ezzel magyarázta azt is, hogy sokan indokolatlanul vettek fel hitelt. Hasonlóképpen vélekedett Ljubicic Gábor, aki arról is tájékoztatott, hogy a közepes vállalkozásoknak nagyobb a túlélési esélyük, mint a szűkebb mozgásterű kisvállalkozásoknak. Szécsi Kálmán úgy vélekedett, a gazdasági kilátások még nem adnak okot túlzott optimizmusra, azonban a balti államok fogyasztói bizalmának a felfelé ívelése kihathat Románia gazdaságára is.


Warning: include(/web/kerpress/valsag.com/wp-content/themes/159/sidebar1.php) [function.include]: failed to open stream: No such file or directory in /web/kerpress/valsag.com/wp-content/themes/159/archive.php on line 85

Warning: include() [function.include]: Failed opening '/web/kerpress/valsag.com/wp-content/themes/159/sidebar1.php' for inclusion (include_path='.:/usr/local/php5.2/lib/php') in /web/kerpress/valsag.com/wp-content/themes/159/archive.php on line 85